|
Hóesés
Fehér trutyi esik az égből! Már minden tiszta fehér! Jaj, ezt el kel l mesélnem!
Az úgy volt, hogy mami este jött haza a munkából. Papi már az ajtóban várta. “Szia Cica (na, ez se látott még macskát...), hát te itthon vagy?” – így mami. “És hol az én édes, egyetlen kislányom?” – kérdezte. Papi viccesen felelt. “A tiéd? Azt nem tudom, de az enyém a szennyesben alszik.”
Mami fölém hajolt, és keltegetni kezdett: “Kelj fel, nyuszika, olyat mutatok, amilyet még sosem láttál! Kinn szakad a hó! Gyere, leviszlek, nézd meg!” Jaj, mindig ezek az elvárások! Mami azt akarja, hogy amik or hazaér, haptákban, tisztelegve, már előre felcsatolt hámmal, pórázzal a kezemben, sapkában várjam őt! Miért nem alhatok nyugodtan? Olyan fáradt vagyok! Egész nap annyi dolgom volt! Halálra kellett cincálnom papi elöl hagyott papucsát, és szét kellett hordanom a lakás különböző pontjaira a reggelről megmaradt kajám. Fáradt vagyok én akárhová is menni, bocsi – szuszogtam fáradtan, miközben a másik oldalamra fordultam. Ja, és kifelé menet kapcsold le magad után a villanyt. Köszi!
De mami nem tágított. Benyúlt értem, kivett, és fél perc múlva már a mínusz 152 fokban vacogtam a földön ülve! Illetve, nem is a földön. Valami fehérségen. De ez a fehér izé bizony hideg volt. Felnéztem. Ameddig a szem ellátott, ezt a fehér szöszt láttam mindenfelé! A földön, a fá kon, a brümmögő masinákon, az emberek fején, de még az égből is ez szállt alá! Mint egy hatalmas tejszínhabmező! – gondoltam optimistán, és megszaglásztam a fehérséget. Víz-szaga volt, ezért úgy véltem, nagyot nem hibázhatok, ha megkóstolom. Nem volt túl jó íze, bár rossz se. Csak úgy van. De nem tejszínhab, sajnos. Kérdőn mamira néztem: ízesített nincs ebből az izéből?
Ahogy fészkelődtem, belesüppedtem a fehérségbe. Hohó, de hát ez alá be lehet bújni! – vettem észre, és belevetettem magam a mélységbe! Benn aránylag világos volt, és nem is volt annyira hideg! Ez a szöszmösz ráhullott a fűszálakra, az ágakra, így érdekes dolgokba botlottam. Levegőt csak nehezen kaptam, így időnként felbuktam a felszínre lélegezni. Mami valószínűleg irtó viccesnek találta, h ogy egy-egy fehér kupaccal a fejemen megjelentem a semmiből, mert vihorászott.
Időnként halottam, hogy valakikkel beszélget. “Ne haragudjon, hogy megállítom, de elárulná, hogy ez a madzag, amit a kezében tart, mitől cikázik a hóban? Mi? Hogy a madzag végén van egy állat? Mégis, hol? Mert nem látom! Hogy, várjak? Jó, várok… Úristen, ott egy állat!”
Kellőképpen átfagyva, de az élménytől elégedetten értünk haza mindketten. Nekem a lábam volt vizes, maminak a haja. Viszont ennek a fehér izének van egy kis árnyoldala. Ahogy a lépcsőre léptem, éreztem, hogy az olvadt szösz csípi a lábam! Bizony, és ahogy otthon megnyaltam, sósnak éreztem. Nesze nekem, itt van az ízesített fehér trutyi!
²
(Mami beszámolója: Leesett az idei első hó! Már úgy vártam, napok óta ígérte a meteorológia, és végre itt van! Ahogy hazaértem, leszáguldottam Syddel, hagy lássa ő is, milyen csodaszép! Úgy látom, élvezte nagyon, csak hideg van már neki. Hiába, mit csodálkozok, a fűtött lakásban is bundában van, meg kinn is. Én is fáznék.) |
AJÁNLOM AZ OLDALT
